Beszámoló a decemberi Integrál Szalonról
A novemberi első Szalon összejövetel óta sikerült megvalósítani azt, amit akkor közösen elhatároztunk: havonta egyszer összejövünk, és különböző témákban rövid előadásokat hallgatunk meg egymástól.
A decemberi összejövetelt még a Darshan udvarban tartottuk meg, ahol az első órában a nyitó ismerkedési kört követően arról beszélgettünk, hogy milyen legyen a szalonunk. A hozzászólások alapján végül az körvonalazódott, hogy igény van a rövid előadásokra, amelyeket eszmecsere és kérdések követhetnek, módot adva a közös gondolkozásra. Többen javasolták az nemzetközi integrál világból való témák behozatalát, amelyek jelenleg csak angolul érhető el. Elhatároztuk azt is, hogy középtávon egy interaktív közösségi oldalt hozunk létre a szalonlátogatók számára.
A beszélgetést követően a Cora HR osztályáról Horváth Ivett és Horváth Anikó mutatta be szervezetfejlesztési munkájukat a Coránál, amelyet integrálszemlélettel valósítottak meg. A kb. 30 perces előadás során elmesélték, milyen nehézségekkel találkoztak a dolgozók motiválása terén illetve milyen ellenállásokba ütköztek a vezetőség felől; és erre milyen megoldást nyújtott Ken Wilber által megalkotott 4 kvadráns szemlélet, amely teljesebb képet kínál a valóságról. Ritka alkalom, hogy ezt már valaki próbálta idehaza is gyakorlatban megvalósítani, ezt az előadás után számos érdeklődő kérdés is bizonyította. Az előadás összefoglalója letölthető innen.
Az este utolsó programja Horváth Őrs beszámolója volt, amelyben egy tervezett Integrál Központ megvalósításáról tartott egy szívből szóló prezentációt. Őrs egy olyan központ létrehozását tűzte ki célul, ahol terapiás, csoportos, meditatív es jóga foglalkozásokat lehet tartani. (Az előadás célja elsősorban figyelemfelkeltés volt, azóta megtartották az első megbeszélést, amelyen kb. 40 fő vett részt).
A Szalon "dübörög" tovább, érdekes témákkal jönnek előadók, mint például:
- Ji King
- Tibeti útibeszámoló
- Integrál gyereknevelés, tudatos házasság
- Rózsakeresztesek
- Könyvkiadás integrálszemlélettel
- Integrál Ökológia, beszámoló a koppenhágai csúcstalálkozóról.
A következő Szalont február harmadik hetében tartjuk meg, a pontos időpont, helyszín és program az
oldalon lesz meghirdetve.
Kabai József
szervező